2014. május 30., péntek

A Vámpír Akadémia-könyvekről

Sokáig nem állt szándékomban elolvasni ezt a sorozatot. Mikor megjelent, a könyvesboltok minden szeglete vámpíros könyvekkel volt telezsúfolva, amelyek első pillantásra alig különböztek egymástól. Sem időm, sem kedvem nem volt végigböngészni mindet, hátha megtetszik valamelyik.
Aztán jött a hír, hogy a Vámpír Akadémiából film készül. Amint tehettük, megnéztük a barátommal. Ő jót nevetett rajta, mikor az elején Rose megjegyzi, hogy az itteni vámpírok véletlenül sem csillognak, de azt hiszem, ezen túl nem kötötte le különösebben. Én sem mondanám, hogy tetszett (különösen, miután elolvastam a könyvet, de erről bővebben mindjárt): túlságosan gyors volt a ritmus, és minden történetszálba belekaptak egy kicsit, de egyiket sem fejtették ki annyira, hogy világos és hihető legyen, ami történik. A végeredmény kusza, és több kérdést hagy maga után a történet univerzumáról, mint amennyit megválaszol.
Annyit mégis sikerült elérniük a készítőknek, hogy felkeltsék a kíváncsiságomat a könyvek iránt. Úgy gondoltam, belekezdek az első kötetbe, ha nem tetszik, úgysem kötelező végigolvasnom. Pár hét alatt mind a hat részt befejeztem. A szorgalmi időszak végi hajrá mellett nem volt időm külön-külön írni mindegyik kötetről, így ebben a bejegyzésben összefoglalóan osztanám meg gondolataimat a sorozatról.

Szerző: Richelle Mead
Műfaj, kategóriák: young adult, fantasy, vámpír, romantikus
Sorozat vagy egyedülálló: sorozat
Befejezettség: befejezett
Kötetek: 6 (Vámpírakadémia, Dermesztő ölelés, A halál csókja, Véreskü, Örök kötelék, A végső áldozat)

A sorozat fülszövege: Két vámpírfaj él közöttünk. Az egyik, a morák élők és mágiájukkal uralják az elemeket. A másik, a strigák élőhalottak és gonoszak, ártatlanokat ölnek az életben maradásért. Rose Hathaway, a lobbanékony természetű félvámpír egy mora hercegnő testőrének tanul. A lefejezést és a szíven szúrást sem könnyű ugyan elsajátítani, de Rose-ra a valódi veszélyt talán az egyik tanárával folytatott tiltott viszony jelenti... (forrás: Goodreads)


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...


blogger template by lovebird