Az írás munka és kihívás* | Sorköz - Olvasásra kijelölt hely: Az írás munka és kihívás*

2014. január 11., szombat

Az írás munka és kihívás*

Az írás, mint bármely más művészeti ág, munka és gyakorlást igényel. Életünk végéig tanulhatjuk, alkothatunk szebbnél szebb dolgokat, de tökéletesen elsajátítani akkor sem lehet, mert minden egyes alkotás új kihívást jelent. 

Forrás

Thomas Mann azt mondta: "Író az, akinek az írás nehezebben megy, mint másoknak." És én egyet is értek vele; ha nem csak kötelességből vagy unaloműzésként firkálgatunk, akkor az írásba, sőt az előtte lévő tervezési folyamatba beleölt idő- és energiamennyiség elképesztő mértékű lehet, legyen szó bármilyen műfajról.

Kezdetben teljesen spontán módon, mindenféle tervezgetés nélkül írtam. Jött egy ötlet, egy szimpatikus szereplő, egy érdekes párbeszédfoszlány, és abba kapaszkodva azonnal gépelni kezdtem. Bepötyögtem pár oldalt, fejezetekig is eljutottam, de mikor elértem arra a pontra, ahonnan az ihlet származott, elakadtam. Nem tudtam, hová tart a történet, merre induljak tovább, sőt általában az odáig vezető eseménysor is logikai hibáktól hemzsegett. Nem volt cél, amit szem előtt tarthattam volna, nem tudtam, hogy valójában miről is akarok írni, így a szereplők hiteltelenek voltak, a párbeszéd lapos, a cselekmény értelmetlen.

Itt köszön vissza az első bekezdés témája: külföldi oldalakat böngészve és saját tapasztalataimat szem előtt tartva jöttem rá, hogy az írás mint művészet több munkát és odafigyelést igényel, mint egy iskolai feladat megoldása. Nehéz, de nem lehetetlen, és a tanulás útja számtalan új izgalmat rejt.

Sok helyen hallottam, hogy egyesek számára a tervezés beárnyékolja a kreatív alkotás folyamatát, elveszi az írás során való felfedezés örömét. Ez is teljesen érthető nézőpont. Mindegyikünk egyéni utat jár be, magunknak kell kitapasztalnunk, mi az, ami számunkra működik, és mi az, ami nem, tehát ha te jobb szeretsz minimális tervezéssel vagy anélkül nekivágni, és a végén egy kicsivel többet javítgatni, azzal sincs semmi probléma. A lényeg, hogy valamilyen módon eljussunk a végére.

Én az előre felkészülős típusba tartozom. Környezetet teremtek, jobban kiismerem a szereplőimet, mint saját magam, gyakorlom a beszédstílusukat és eltervezem, mi lesz a regény vége, mielőtt akár azt begépelném, hogy "Első fejezet." Ez nem jelenti, hogy nem hagyok teret az írás közben való változtatásnak, sőt boldog leszek, ha az egész önálló életre kel közben és új, meglepő irányokba terel. De kitűzök egy célt, amit a történettel el akarok érni, és az összkép tekintetében ahhoz tartom magam.

A tapasztalatom az, hogy bár egyetlen sort sem írtam még le a műből, a hetekig tartó tervezgetés során sem csappan a lelkesedésem, sőt ahogy újabb és újabb dolgokat fedezek fel a világról, a szereplőkről, úgy leszek egyre izgatottabb, hogy belevághassak az írásba.



Ti felkészültök, mielőtt nekikezdenétek írni? Ha igen, hogyan?
Vagy azt szeretitek, ha mindennel menet közben szembesültök?
Írjátok meg a tapasztalataitokat, mert kíváncsi vagyok rá. :)

*Az eredeti bejegyzés 2010. 07. 24-én itt jelent meg.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...


blogger template by lovebird